Az aranyecset: tudás és hatalom egy ecsetvonásban (interjú)

Október 7-én volt a Bóbita Bábszínház új évadának első bemutatója, Nemes Nagy Ágnes keleti meséjéből készült bábelőadás, Az aranyecset. A gyönyörű és ötletes díszletek közt, autentikus élőzenével előadott szép és tanulságos, rendkívül mozgalmas és sok humorral teli történet a felnőtt nézőket is elvarázsolta. A darab színpadra állításáról, üzenetéről, Somogyi Tamással, az előadás rendezőjével beszélgettünk a próbafolyamat közben. (Fotók: Bóbita Bábszínház) 

– Mi volt az, ami megfogott Az aranyecset történetében? Mi a darab mondanivalója, legfontosabb üzenete számodra?

 – Ami legelőször megtetszett az az, hogy egy művész fiú történetével foglalkozhatunk. Nagyon kevés gyerekeknek szóló történet választja ezt témájául. E mellett az az út volt nagyon izgalmas már első olvasásra is, ahogyan a főszereplő társadalmi státusza megváltozik. A magányos, iskolából kidobott fiúból olyasvalaki lesz, aki előtt meghajol a császár is. Mindezt azzal éri el, hogy nagyon tehetséges valamiben. Emiatt persze szembe kell néznie a világ nagyra vágyásával, kapzsiságával, hazugságaival és minden olyasmivel, ami egy híres csodagyereknek kijár. Köztük a tisztelettel és az ámulattal is. Érdekes, hogy Szádeli folyamatosan a világ egyensúlyát próbálja fenntartani. Nem pusztítja el azokat, akik rosszat akarnak, csak elvesz egy kicsit tőlük vagy egyszerűen nem ad nekik.

– Mennyire ragaszkodtál a rendezés során az eredeti Nemes Nagy Ágnes mű meseszövéséhez, dramaturgiájához? Hűen követted a fonalát? Vagy csak bizonyos epizódokat villantottál fel? Hogyan sűrítettél, rövidítettél?

 – Az előadás dramaturgjával, Khaled-Abdo Szaidával szerettük volna megtartani az eredeti szöveg részleteit, mert izgalmas a verselése, nagyszerű a szóhasználata és egy számunkra is fogyasztható, a keleti kultúrát, és az európai és magyar mesei elemeket érzékenyen vegyítő szövegről van szó. Furcsa, mágikus nyugalmat áraszt a szöveg, ami nem csak olvasva, de színpadon mondva is megállja a helyét. Ami a sűrítést illeti, természetesen sok mindent ki kellett hagynunk, de ezt maga a kötet is megengedi, mert ahogyan a keleti meséknél szokás, rengeteg kitérő van a szövegben. Ezekben a mesékben nem a hős tart célirányosan valami felé, hanem maga a mese halad egy gondolati egység felé. Így bizonyos részek csak lazán kapcsolódnak a központi történethez. Nemes Nagy ismerte ezt a mesekincset és ezt a dramaturgiai gondolkodásmódot fel is használta, így kerültek bele azok a részek a könyvbe, melyek olvasva szépek, de színpadon túl sokfelé terelnék a figyelmünket. Egy történetet kivéve ezeket a kanyarokat mi kihagytuk a szövegkönyvből.

– A darab zenéjét Szőke Szabolcs szerezte, és ha jól tudom, élőzenét hallhatunk az előadás alatt. Hogyan teremti meg a zeneszerző az előadás atmoszféráját? Milyen hangszereket, hanghatásokat alkalmaz?

  Szőke Szabolcs életműve és zenei érdeklődése éppen olyan, mint Nemes Nagy szövege és, mint amilyen az előadás gondolkodásmódja is lesz: keleti hangulatokkal és dallamokkal fűszerezett, nyugati hangszerelésű zene. Szerencsére a társulat zeneileg magasan képzett, így bátran használhatunk bonyolultabb ritmusokat és dallamokat. A konkrét dalokon kívül nagyon sok effekt és hangszeres kíséret hallható majd az előadásban. A zenei szövet végig követi a történetet, együtt haladnak majd, kölcsönösen kiegészítve egymást. Kép a hangot, hang a képet. Ehhez olyan izgalmas effekthangszereket használunk, mint a török népzenében használt saz vagy a 2000-es években megjelent hapidrum.

 – Milyen a darab látványvilága, melyek a fő motívumok? Mennyire gondolkodtatok közösen a tervezővel, Szabó Ottóval?

 – Mint minden korábbi munkánknál, Szabó Ottóval itt is közösen gondolkodtunk. Szerettük volna megidézni a keleti színház világát, és egyben egyszerűségét. Üres térben, egy kijelölt játéktéren (ami egy szőnyeg) igyekszünk a maszkos játék és a bábszínház elemeit használva a színészi test és a bábok által alkotott képek sorával elmesélni a történetet. A néző képzeletére bízunk nagyon sok mindent. Annyi dolgot kapunk és kapnak a gyerekek készen, megformázva, minden oldalról megmutatva, hogy egyre inkább fontosnak érzem a hiányt, amit a nézőnek kell kipótolnia, amikor figyeli az előadást. Mint amikor olvasáskor elképzeljük a részleteket, amik nincsenek pontosan leírva.

 – Kiknek, mely korosztálynak ajánlod a darabot?

 – Öt éves kortól várja a színház a nézőket.

 – A Bóbita társulatával első alkalommal dolgoztál. Mi a véleményed a csapatról, mik a tapasztalatok? Mennyire volt feszített a próbafolyamat?

 – A feszített rész csak most következik, mert közeledik a bemutató. De eddig nyugodtan dolgoztunk és nagyon jó lenne, ha nem kellene kapkodnunk. Valahogy ez a történet nem engedi meg a sietséget. Remek társulat jött össze a Bóbitában, sok izgalmas egyéniséggel. Segítünk egymásnak és együtt gondolkodunk az általam meghatározott keretekben.

 – Kamaszoknak, fiataloknak szóló előadásokat is rendezel. Hogyan lehet ezt a korosztályt a bábszínház által megszólítani? Milyen eszköztár szükséges hozzá?

 – Ugyanaz a gondolkodásmód szükséges hozzá, mint a gyerekekhez vagy a felnőttekhez. A színház hatásai ugyanúgy működnek minden korosztálynál. A különbség a témafelvetésben, a figurák és a díszlet megformálásában van. Ha sikerül eltalálni, hogy mi érdekli a korosztályt és ehhez megfelelő szöveget, dramaturgiát és színházi formát választunk, akkor nem számít, hogy azt bábbal, tánccal vagy éppen maszkos játékkal mutatjuk-e meg. Az én előadásaimban a bábok mindig valamilyen plusz jelentést hordoztak, valamit, ami a történet mélyebb rétegeit igyekezett megmutatni, tehát nem a forma hozta a tartalmat, hanem fordítva. Ahol nem éreztem, hogy mi lehetne a bábok szerepe, ott nem is használtam. Ilyen volt például a Szentivánéji álom című előadás, ahol a figurák többsége „élőszereplő” maradt és csak az erdei világ lényeit játszottuk bábokkal.

 – Mi lesz a következő munkád? Mikor, kiket fogsz rendezni legközelebb?

 – Idén a munkáim többsége eltér a klasszikus színházi folyamatoktól. Legközelebb például Zalaegerszegre megyek, ahol az ottani bábszínházban egy tíz napos közös gondolkodás és improvizáció alapján igyekszünk megtalálni, hogy majd később, az évad második felében miről csináljunk előadást. Jó, amikor egy kőszínház igyekszik kilépni a megszokott keretek közül és új utakat keresve vizsgálja a színház lehetőségeit. Örülök, hogy része lehetek ennek a gondolkodásnak. Utána pedig a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium színész szakképzésében készítek egy vizsgaelőadást. Eközben dolgozom a Vígszínház ifjúsági programján, ami leginkább előadásokhoz kapcsolódó foglalkozások tervezését és megvalósítását jelenti.

forrás: http://pecsiriport.hu/kultura/szinhaz/6088-az-aranyecset-egy-ecsetben-a-tudas-es-a-hatalom.html

Reklámok

Ölbei Lívia: Könyvmutatvány a Griff Bábszínházban

De kár, hogy vége!, sóhajt föl egy felnőtt néző a zalaegerszegi Griff Bábszínházban, ahol éppen befejeződik a 3 emeletes mesekönyv-előadás bemutatója. Befejeződik, de véget nem ér. A történet bennünk forog tovább, sőt: bizonyos értelemben csak most kezdődik.

A teljes szöveg elérhető itt: http://www.artlimes.hu/cikk?id=507

„HOL FANYAR, HOL IRONIKUS, HOL SZÍVSZORÍTÓAN MÉLY”

Somogyi Tamással és Tóth Mátyással beszélgettünk

forrás: http://www.kecskemetikatona.hu/hu/rolunk/hirek.html?cikk_id=12939

Darvasi László A 3 emeletes mesekönyv című művéből készült vizsgáját mutatta be a SZÍN-TÁR-on Tóth Mátyás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábszínész hallgatója. A produkcióról vele és az előadás rendezőjével, Somogyi Tamással beszélgettünk.
Hogyan jött létre az előadás?
Somogyi Tamás: – A zalaegerszegi Griff Bábszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem kért fel Matyi záróvizsgájának elkészítésére. Olyan szöveget kellett keresnem, amely egyedül előadható, és művészi és technikai szempontból is sokrétű feladat a játszó számára. Hosszas keresési fázis után döntöttem Darvasi László A 3 emeletes mesekönyve mellett.
• Mit láttál meg ebben a szövegben, amiért fontossá vált?
S. T. – Egyrészt nagyon érdekelt, hogy nem egy nagyívű történettel dolgozunk, hanem sok picivel, amelyekben rengeteg karakter mozog. Darvasi szövegének van egy nagyon izgalmas, hol fanyar, hol ironikus, hol szívszorítóan mély világlátása, amely az első perctől magával ragadott. Fantasztikus figurákat teremtett, akik egyszerre szerethetők, de közben furcsák, egyszerre hordoznak általános igazságot, mégis egyediek, ráadásul a könyv megpróbálja elénk tárni az egész világot, méghozzá egy gyermek szemszögéből. Egy házban vagyunk, amelynek különböző emeletei a világ különböző szintjeit fogalmazzák meg, s így a rövid történeteken keresztül eljutunk az éntől, a családtól a társadalomig, majd egészen Magyarországig, s végül a világig.

– A játszó szemével milyennek tűnt Darvasi szövege?
Tóth Mátyás: – Iszonyúan tetszett, de meg is rémisztett. Rengeteg karakter van benne, ráadásul mindegyik árnyalt figura, sok mélységgel… Óriási feladatnak tűnt a megvalósítása. Szerencsére gyorsan nekikezdtünk a munkának, amiből végül csodálatos próbafolyamat lett, rengeteg tapasztalattal, rácsodálkozással, megerősítéssel.
• Milyen az előadás látványvilága?
S. T. – Az elhangzó rövid történetek közben van egy egységes, minden apró részen átívelő esemény, ez pedig magának a mesekönyvnek a születése. Az eredeti könyvben is folyamatosan kommunikál egymással az író és éppen készülő szövege. A Mesekönyv lassan beletanul a mesélésbe és elkezdi önmagát mesélni, de közben végig tanul az írójától. Grosschmid Erik tervezővel végül úgy gondoltuk, hogy az író fejében kellene játszani a történetet. Ebben a fejben rengeteg gondolat van, amiket majd a mesekönyv bont ki. Ezek a gondolatok különböző formában (több féle bábtechnika, tárgy animáció, feliratok, videó animáció) jelennek meg és mindegyik történet valamilyen nyomot hagy a díszleten. A szöveg végül elkészül, és ott marad az író feje a sok-sok tárggyal, betűvel és figurával, a mesekönyv pedig elindul világhódító útjára.

• Matyi, hol folytatod a diploma megszerzése után?
T. M. – Nehéz kérdés. Sok ajánlatot kapok, sokfelé hívnak, még nem tudom, melyiket választom.
• Bábszínházaktól?
T. M. – Zenés színházaktól, bábszínházaktól, nagyszínházaktól, alternatív társulatoktól…
• Melyek azok a prioritások, amelyek alapján megszületik majd a döntés?
T. M. – Az idő nagyon fontos tényező. Kérdés, hogyan tudom beosztani úgy az életemet, hogy 100 százalékosan részt vehessek a munkában, de ne forgácsoljam szét magam, és a magánéletemre is jusson idő.
• Fel sem merült, hogy társulatot keress?
T. M. – Én leginkább a saját helyemet szeretném megkeresni. Ami nem biztos, hogy egy társulatban van. Szeretnék minél több emberrel dolgozni, sokféle feladatban kipróbálni magam.
• Milyen tapasztalatot hozott ennek az előadásnak a létrehozása?
T. M. – Ez volt az eddigi legnagyobb színészi feladatom. Hihetetlenül erős élmény, hogy egyedül vagyok a színpadon, egyedül kell fenntartanom a figyelmet, egyedül kell megalkotnom az összes karaktert – egyedül kell érvényesnek és igaznak lenni. Komplex munka volt, nagyon sokat tanultam belőle.
• Rendezőként?
S. T. – Sokáig féltem a feladattól. Tartottam attól, hogy mi van, ha nincs a színpadon kétféle
akarat, kétféle személyiség, akiket ütköztethetünk. Hogyan lehet egy emberre 50 percig figyelni?
Mitől lesz a nézők számára érdekes? Tisztáznom kellett magamban, melyek lesznek azok az eszközök, hatások, amelyekkel ezt létre tudjuk hozni. Ezért is döntöttük a különböző formák használata mellett. A bábok, a tárgyak és a videó kiegészítik, megerősítik, elmélyítik a szöveget. Ahogyan a próbák során elkezdtük kibontani a jeleneteket világossá vált, hogy a szövegvilág, a látványvilág és Matyi játéka olyan egységet ad ki, amely magával ragadja a figyelmet és reményeink szerint nem is ereszti el a játék ideje alatt.

Rákász Judit

BÁBÉRTELMEZÉS, SÍKOKRA BONTÁS Harlekin Bábszínház, Hamlet

Szerző: Hutvágner Éva

Forrás: http://www.prae.hu/article/8870-babertelmezes-sikokra-bontas/

Az egri Harlekin Bábszínház Hamletjének egy órájában mindent megkaptunk, amitől egy kortárs bábszínházi előadás izgalmas és újszerű tud lenni: pontos struktúrát, amit a bábok használata tett igazán izgalmassá; továbbá lélegzetelállítóan szabad és kreatív ötleteket, amik végigvezettek az előadás egészén.

A 8. Gyermek-és Ifjúsági Színházi Szemlére beválogatott előadások között ebben az évben is igen széles spektrumot vonultattak fel a beválogatott művek – vidéki és fővárosi előadások, bábelőadások és tárgyanimáció; társadalmi problémákat feldolgozó kortárs darabok és klasszikusok új ruhában… Somogyi Tamás rendezésében két síkban játszódik a dán királyfi története. Az előadás első és legfontosabb vizuális eleme a középen elhelyezett akvárium – az ebben felbukkanó világ: Hamlet Dániája, a Börtöndánia. A húszcentis, egy színész által mozgatott, Csonka Erzsébet és Kaló Attila által tervezett bábok térben való megjelenésének változatai képzik az előadás egyik síkját, míg a másik sík, a hatalmasságok sötét Dániája, a színpad hátterében elhelyezkedő emelvény, amelyen az uralkodó család idősebb tagjai embernagyságban mozognak. Itt a szereplők testét az emberi test kiegészítéseként megjelenő maszkok és báb-testrészek együttes mozgása adja.

A kezdő jelenetben, majd többször ezt megidéző képsorokban egy valódi akvárium közszemlére tett díszhalaiként jelennek meg a figurák, ezzel egy álomszerűen valószínűtlen világot idéznek meg. A bábok úsznak az üvegtároló tárgyai között, véletlenszerűen találkoznak és szétválnak. A nézők, ahogy a háttérben elhelyezkedő embernagyságú maszkos alakok is, megfigyelőként vesznek részt ebben. Az üvegen belül, Hamlet tragédiájában, tudván a saját akvárium-helyzetükről, néha valóban szenvednek Dánia bezártságától, belerúgnak, ütögetik, összefirkálják az átlátszó falat.

A szereplők fiataljai, azaz Hamlet generációja valódi, mai kamaszokként jelennek meg, kézzelfoghatóan, szimpatikusan. Hamlet jó barátaival pacsizva köszön, Ophelia sértődős, de kedves fiatal lány. Az előadás humorforrását nagyban az ő jelenlétük, mozgásuk kajlasága, valószerű kifinomultsága adja, amely néhol átvált az akváriumlét valószerűtlen világába.

Azzal, hogy kamasznak ábrázolják a valóban kötelességei és önmaga meghatározása között lévő Hamletet, igazán működőképes ifjúsági előadást visz színre az egri bábszínház. A szereplők kortárs szituációban való elhelyezése nem zavaró – sőt rendkívül árnyaltan illeszkedik a Hamlet-értelmezés lehetséges irányvonalaiba. A fiatal, túl heves, végletekben gondolkodó, de mégis folyamatos halogatásra hajlamos főhős hihető személyként áll előttünk: egy bábságában is hús-vér fiatal, tapasztalatlan fiú, aki őrlődik a kötelesség, a bosszú és saját identitása megtalálásának kérdései között.

A szereplők másik típusa a háttérben táncos magánszámmal kommunikáló királyi páros. Az ő sötét, erotikus táncukat szinte Hamlet szemével látjuk mi is. Testbeli fölényük, halotti maszk-szerű, torz óriásarcuk és együttes mozgásuk megmutat valamit a kapcsolat hamleti problémájából.

A két sík között létezik átjárás – többen kettőzött szerepben is megjelennek: létezik báb és embernagyságú figurájuk is a színen. Bár a fiatal generáció nem jelenik meg a „felnőttek” hatalmi színpadán, mégis átmerészkedik a színpad hátterébe. Egyedül Hamlet az, aki egyáltalán nem képes síkot váltani: beszorulván saját helyzetébe, a közszemlére tett, megfigyelés alatt tartott díszállat-sorban játssza végig a darabot.

A Hamlet különleges értelmezésén túl, mely a legkézenfekvőbb, bábos eszközökkel, túlmagyarázás és szájbarágás nélkül történik, az alkotók képesek közelebb hozni a darabot. Külön ki lehetne emelni megannyi jelenetet, amely pusztán vizuális humorral lendíti elő a dramaturgia menetét – mint például Hamlet atyja szellemének szétváló, a vásári bábjáték idézeteként is megjelenő bábfiguráját vagy éppen Hamlet falfirkaként megjelenő szavait, de ugyanígy említeni lehet Rosencrantz és Guildenstern zsákaljú figuráit, amelyek épp úgy hasonlítanak lesúlyozott zsákokra, mint keljfeljancsikra, sőt a királyi páros labdajátékot is játszik velük.

Az előadás válasz tehát arra, hogy mit tud a bábművészet pusztán a bábok vizuális megjelenítésével hozzátenni egy ifjúsági előadáshoz. Az egérfogójelenet leegyszerűsített, alig ötcentis botbábjai, a szépen kidolgozott, élő és virtuóz mozgásra képes akváriumi bunraku-bábok és a hátsó síkban elhelyezkedő maszkos testkiegészítések olyan keretet adtak az előadásnak, ami újdonságként égett be a néző agyába.

Mit kezdjünk magunkkal?

Szerző: Kondorosi Zoltán

Forrás: Ellenfény 2016/4

Internetes forrás: http://www.ellenfeny.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4847:2017-04-25-21-33-17&catid=234:2016-4&Itemid=353

A 8. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle egyik különdíját kapta a Hamlet bábszínházi változata. Az egri Harlekin Bábszínház előadása elsősorban kamasz nézők számára készült, de Somogyi Tamás rendezése a felnőtt nézők számára is érdekes lehet. Még talán azoknak is kínál új nézőpontokat, akik jól ismerik Shakespeare-t és leghíresebb darabját.

A Hamlet tulajdonképpen Somogyi Tamás korábbi munkájának folytatásaként készült. Két évvel korábban azonos alkotótársakkal és részben azonos színészekkel a Rómeó és Júlia bábszínházi változatát készítette el – szintén elsősorban kamasz nézőkre számítva. Az az előadás elsősorban a történetre koncentrált, pontosan és szépen mesélte el az ifjú közönségnek az első szerelem világot felkavaró élményét. Sok ifjú nézőnek lehetett az első Shakespeare-élménye, bevezetés a továbbra is a legnagyobb drámaköltőnek tartott angol reneszánsz író világába. Ugyanakkor olyan problémák játékos, költői megjelenítése is, amelyek természetes módon izgatják a fiatal nézőket (hisz a szerelemmel való első találkozás, a szülőkhöz való viszony alakulása, az első olyan önálló döntések, amelyek már szembeszegülést is jelentenek – kikerülhetetlen életkori problémák).

A Hamlet problematikája látszólag távolabb áll a kamaszoktól, és a darab is bonyolultabb, fordulatosabb annál, hogy könnyen bele lehessen zsúfolni a történet legfontosabb motívumait a vidéki bábszínházak szokásos 50 perces játékidejébe. Ezért Somogyi Tamás Hamletje sokkal több kihagyással, asszociatív megoldással él, mint ahogy azt a Rómeó és Júlia tette. Kevésbé mesél történetet, és sokkal markánsabban fókuszál a darab néhány kiemelt problémájára.

Már az indítás is határozottan irányítja a figyelmet. Először Hamlet szólal meg. Egy fekete farmernadrágba öltöztetett, tornacipős báb jeleníti meg a királyfit, aki így eleve egy mai kamasznak látszik. A mozdulatai is ezt erősítik, ahogy egy széken ülve előre-hátra hintázik. Szövegét a 2. szín végéről emelték ki az alkotók: „Hogy mért nem olvad szét a mocskos húsom, / és bomlik cseppjeire, mint a gőz?!” Gesztusai azt is egyértelművé teszik, hogy az egész világgal van baja: „Milyen sivár, üres, haszontalan / a szememben a világ ügyködése!”11 Ezután konkretizálja is a problémáját: kiderül, hogy nemcsak az apja halála bántja, hanem az is, hogy ezután az anyja gyorsan férjhez ment (az alkotók ezzel a kiemeléssel teszik egyértelművé a történet alaphelyzetét, ami az eredeti darabban a háttérből indulva csak fokozatosan derül ki). De Hamlet gesztusaiból az is kiderül, hogy az a világfájdalom, amit ennek kapcsán átél, mélyebb és általánosabb érvényű.

Ezt erősíti a „királyi pár” bevonulása is, akik a gyász helyett a nászt hozzák a színpadra: hivalkodó öltözetekben kihívó táncot lejtve lépnek elő, és a gyászoló fiú szemében eleve léhának, érzéketlennek, sőt bűnösnek is tűnnek. Ezt a feszültséget az alkotók még léptékváltással is megerősítik. Hamlet egy szépen megformált bunraku bábként jelenik meg, az új király és a királynő viszont ember nagyságúak: a bábosok teste adja a figurák testét, csak a fejük válik el a bábosok fejétől, s ez olyan hatást kelt, mintha az arcukat külön életet élő maszkok jelentenék. Így az alkalmazott technika is azt sugallja, hogy az önazonos Hamlettel szemben két hivalkodó szerepjátszót látunk. Segítőjük, Polonius is hasonló léptékben jelenik meg, csak még a karjára van applikálva Laertes figurája is, mint aki még nem teremtett magának önálló életet. (Talán ezért is kell visszamennie Párizsba tanulnia, hogy apja halála után már önálló alakként jelenhessen meg.) Hasonló kapcsolatot később is látunk, amikor mintegy a király testére applikálva jelenik meg Rosencrantz és Guildenstern figurája: két parazita, akiket a királyi pár könnyed mozdulattal rúg el magától, amikor már nincs rájuk szüksége.

Hamlet azonban nem magányos figura. Vele azonos léptékben megjelenik egy hozzá hasonló, szintén tornacipős (farmerbe és piros pulóverbe öltöztetett) báb: Horatio. A két fiúnak saját jeleik, egymásnak szóló gesztusaik vannak. Értik egymást, így közös élmény a felnőttekkel szembeni értetlenség. És emiatt nem talál Hamlet hangot (a hasonló léptékű és technikájú bábbal megjelenített) Ophéliával, aki az apja parancsait követi. És Horatióval szemben a lány első Hamletnek szóló gesztusa nem a közeledés, hanem az elhárítás: ahogy az ajándékait akarja visszaadni, az úgy hat, mintha eltartaná magától a fiút.

Hamlet kérdései az előadásban tehát rendkívül egyszerűek, épp ezért megválaszolhatatlanul bonyolultak: mit kezdjünk magunkkal? Mi a dolgunk a világban? Hogyan viszonyuljunk a másik emberhez? A szüleink generációjához, a kortársainkhoz? Lehet-e azt tudni, hogy ki a barát és az ellenség? Lehet-e szeretni azt, akit szeretni tudnánk? Elfogadni kell a felkínált utakat vagy fellázadni ellenük?

Szép az az igazi bábszínházi hatásokra épülő jelenet, amikor Hamlet világgal szembeni rosszkedvét a király iránti bosszúvággyá fogalmazza: a földről emelkednek fel és kelnek életre a tárgyak, és lassan összeállnak Hamlet apjának szellemévé. De a kísértetalak valójában egy szétmálló figura: külön életet él a teste, karja és a feje. És amikor Hamlet átölelné, szét is omlik: a testét adó ruha visszahullik a földre, ahonnan felemelkedett.
De a szellem üzenetét fel is írja Hamlet a „szobája” üvegfalára: „gazember”. Később könyvet rajzol köré, mert nemcsak az élményei, hanem olvasmányai is a világgal szembeni gyanakvását erősítik. Aztán Poloniusszal vitázva egy szellentő öregembert rajzol a szó mellé. Majd Ophéliával vitázva egy saját arcát nem vállaló lány is kerül a másik oldalra. Íme rosszkedvének foglalata: az élet szorításában meg nem talált igazság.

Nemcsak a bábok vannak pontosan elgondolva az előadásban, hanem a terek is. Három helyszínen játszódnak az események: a királyi pár vonulásainak színterén, a hivalkodást sugalló kifutón; egy (a várfoknak megfelelő) emelt téren, amely afféle kilátónak hat, és ez is a funkciója: Hamlet innen lát a legmesszebbre, nagymonológjának töredéke is itt hangzik el. A harmadik tér pedig az üvegfalakkal határolt kalitka, mert Hamlet számára nemcsak Dánia, hanem az egész világ tűnik börtönnek.

Az előadást indító és befejező képben itt lebegnek a szereplők bábjai. Ugyanúgy mozognak, ahogy Hamlet apjának kísértetét láttuk. Ez a jelzés arra utal, hogy Hamlet története mintegy az élet és a halál közötti határterületről idéződik vissza. Tehát inkább elszámolásnak hat. Ezt az érzetet erősíti, hogy a bábok mindegyike legvégül egy olyan sírba kerül vissza, amelynek egyik fala tükör. Így a Hamlet vége ebben az előadásban nem a tragédiát erősíti, hanem azt a felelősséget, amelyet az embernek az életével szemben kell viselnie. Hiszen minden elmúlás egyúttal számvetés is.

 

Pinokkió története számomra az otthon keresését jelenti

Forrás: http://www.artlimes.hu/cikk?id=339

Rendezéseidbe szinte mindig beleszövöd, véleményezed a napi aktualitásokat, s ezeket olyan finoman építed be, hogy a történet egyszerre tud szólni a gyerekekhez és a felnőttekhez is. Pinokkió kalandjait sokan, sokféleképpen dolgozták már fel. Mit tudsz még hozzátenni ehhez a tanmese/büntető mese történethez?

Pinokkió története számomra az otthon keresését jelenti. Az a báb, amely Dzsepettó lelke és művészi képességei által létrejött nem érezheti magát otthon sem az emberek világában sem a bábok között. Az emberek nem fogadják be, társadalmon kívülinek érzik, mert mint Veres András  szövege fogalmaz „más az összetétele”, mint nekünk. A rendőrök minden helyzetben őt látják vétkesnek, az iskolában pedig kigúnyolják „másságáért”. A bábok világa sem kecsegtet sok jóval, hiszen ott madzagra kötnek és szolgaként tartanak egy életen keresztül. Pinokkiónak meg kell értenie saját működését, saját természetét ahhoz, hogy kilépjen ebből a kettős szorításból. Ehhez olyan segítőkre van szüksége, akikhez kötődni tud, és akik odafigyelnek a sorsára. A mi történetünkben Pinokkió azért változik valódi gyermekké, mert megalkotója, apukája Dzsepettó nagyon aggódik érte. Ahhoz, hogy békében legyünk önmagunkkal szükségünk van mások figyelmére, szeretetére és aggódására. Amikor Pinokkió ezt megérzi, akkor már elfogadja azt is, hogy báb és azt is, hogy kisgyermek. Megbékél magával.

Mi az eredeti mű kissé didaktikus véleményét, miszerint embernek lenni a lehető legjobb dolog, ami történhet velünk, igyekszünk több oldalról vizsgálni. A báb létnek és az emberlétnek is megvannak a maga előnyei és hátrányai. A bábok például majdnem sérthetetlenek, ha megrongálódnak, új testrészeket kapnak, ellentétben az emberekkel, akiknek nagyon sok fájdalmuk van. Persze ez a sérthetetlenség vagy halhatatlanság sok szempontból unalmas is lehet, hiszen akkor milyen tétje és értéke marad az életnek? Pinokkió megtapasztalja mindkét létformát, és mindkettőben van esélye arra, hogy boldog, kiegyensúlyozott legyen, de csak akkor, ha elfogadja önmagát és elfogadja őt valaki. Ma több millió ember keresi a helyét a világban, nem csak lelkileg, de fizikailag is. Az elfogadás a történet aktualitása számomra.

A folytatás az artlimes.hu oldalon olvasható

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑